Újra Kadiköyben illetve hazatérés

A csütörtöki és egyben utolsó napomat Isztambulban egyedül töltöttem, ugyanis Márti dolgozott, Andi pedig egy tréningen vett részt. Úgy döntöttem, hogy visszamegyek Kadiköybe, oda ahol 3 hónapig laktam, a helyre, amit már ismerek, amihez annyi emlék fűz. Nagyon húzott oda a szívem, nem hagyhattam el anélkül a várost, hogy nem megyek vissza.

Elmentem a család lakásához, persze nem csengettem fel, ugyanis anyuka és Babérlevél azóta már Németországban laknak. Visszaköltöztek egy évre, majd az egy év eltelte után Izmirbe (4-5 milliós város Törökországban) költöznek, ott vesznek most házat. Úgyhogy a velük való találkozás elmaradt (annyira azért nem bánom...). Elmentem a Göztepe parkba, ahova nagyon sokat jártam anno, ugyanis közel van és nagyon szép és ami a legjobb, hogy most nyáron tele volt pici cicákkal! :)

Este pedig már a csajokkal közösen bevásárló körútra indultunk, majd főztünk egyet, amit fent a teraszon el is fogyasztottunk. Búcsúzóul pedig még bevágtunk pár sört a Kasetben, Andi és Márti törzshelyén. Persze alig ültünk le, már hozták is a sört, egy szót sem kellett mondani, hogy ki mit kér, már tudták :) Imádom a török vendéglátást, ugyanis ott tényleg a vendég az első és konkrétan már az maga is élvezet, hogy beülsz valahová és gyönyörűen kiszolgálnak, attól függetlenül hogy mit eszel vagy iszol.

Másnap egy kiadós reggeli után összecsomagoltam a bőröndöm és lassan indultam is a reptérre. Hiába fél 6-kor indult a gépem, mégis elindultam délben a lakásból, ugyanis a török tömegközlekedés kiszámíthatatlan és ki tudja mikor és hol van éppen dugó. Ráadásul már magára a reptérre bejutni is egy procedúra, ugyanis még mielőtt belépnél átvizsgálnak és szükség esetén letapiznak. Ilyenkor mindig le kell venni a dzsekit/pulcsit, de most nem kellett és nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy nyugaton ilyenkor mit csinálnak a csadoros nőkkel.

Kapóra jött, hogy nálam volt a Cosmo, ugyanis a reptéri wifi nekem különösen bonyolultnak bizonyult és nem tudtam rá felcsatlakozni (eddig mindenhol máshol ment), úgyhogy olvasgattam, amíg ki nem írták, hogy hol kell becsekkolni az én járatomhoz.

Bécsben kellett átszállnom és sajnos egyik alkalommal sem kerültem ablak mellé. Bár a Bécs-Budapest út egy vicc volt: épphogy felszállt a gép már szállt is, az egész út csupán fél órás volt. Sokan voltak a repülőn, de szerintem mindenki csak átszállt innen-onnan.

A szüleim már vártak a reptéren és együtt jöttünk haza kocsival Debrecenbe. Jó volt újra hazatérni, mindig is szerettem itthon élni és hiába láttam, hogy milyen az élet nyugaton, hogy mit tartogatnak a jóléti országok, sosem az aktuális politikai/munkalehetőségek stb. miatti helyzet miatt hagytam el az országot, hanem hogy világot lássak, hogy tapasztaljak és hogy a látottakból beépítsem mindazt a személyiségembe, amit jónak látok és ami előrébb viheti az életemet bármilyen területen.

Ez a három hét nyaralás fantasztikus volt. Teljesen különböző dolgokat láttam Írországban, Angliában majd Törökországban. És ezt imádom, hogy bár Európa a térképen nézve ici-picinek tűnik a többi óriás között, mégis elég csak pár száz kilométert arrébb menni és máris egy teljesen más kultúrába csöppenünk.

A blogot most sem zárom le, ez a végszó is csak addig tart, amíg újból útra nem kelek, hogy megismerhessem a világnak még egy kis darabját. Remélem, akkor is velem tartotok! ;)

Végre balik ekmek!

A kirándulás fénypontjának mondható a halas szendvics, ugyanis ez az az étel, amit anno a három hónap alatt nem sikerült kipróbálnom, pedig nagyon szerettem volna. Az ottlétem utolsó hetére hagytam, de megbetegedtem, így miután elég sok mindent kidobott a szervezetem, már nem mertem belevágni a balik ekmekbe. Na de most! :) David tudott egy szuper helyet a Galata hídnál a halpiac mellett. Annál frissebb halat tulajdonképpen nem is lehet enni, hiszen majdhogynem előtted fogják ki. Gondolom mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem csalódtam, pont olyan fantasztikus volt ez is mint az összes többi török étel! :)

Egy panoráma a halasoktól

Még meg sem kóstoltuk, de már az elkészítést látván is kiült az arcunkra a vigyor

Halpiac

Majd irány egy kis sörözés! Szerencsére Andiék sem hívei a "faljuk egymást nyilvánosan" dolognak, úgyhogy soha sem éreztem magam kellemetlenül vagy felesleges harmadiknak, ami azért nem egy szokványos dolog a pároknál. David végig iszonyú jófej volt, így ők külön megszépítették a napjaimat. :)

Sörözés a kikötőben Karaköyben

Séta közben azért teázni is beültünk még, elvégre ez az az ital, amit minden sarkon lehet kapni és még a forróságban is mindenki ezt issza

Este pedig egy-egy korsó gyümilével zártuk a napot Mártival ^^

Özgülük park és a "szivárvány lépcsők"

Kedden Andival ellátogattunk Kadiköybe, ahol annak idején laktam és megnéztük a már teljesen kész Özgülük parkot. Amikor utoljára láttam még tele volt tulipánnal és folyamatban volt a dolgok építése. Mostanra már az egész teret padok, virágok és mindenféle díszítés borít. Miután beindult a szökőkút (egy órában egyszer) Andival megindultunk és rohantunk bele a vízbe! Persze mi voltunk az egyetlen felnőttek, akik visítozva rohangáltak a vízben, rajtunk kívül csak alsóneműre vetkőztetett gyerekek voltak és azt kell hogy mondjam: legalább ugyanannyira élveztük a vízben rohangálást, mint a kicsik.

Tánc az "esőben"

A szárítkozás pillanatai

Estefelé pedig már Mártival kiegészülve elmentünk a színes lépcsőkhöz, amik elég nagy port kavartak és még az amerikai hírlapokban is benne voltak: ez egy csendes fajtája a tiltakozásnak, a politikai ellenállásnak. Iszonyú kreatív és nem egy helyen csináltak ilyet Isztambulban illetve azóta már máshol is. Először az önkormányzat lefestette az egészet szürkével, de miután rájöttek, hogy ebben végül is semmi rossz nincs (és nem utolsó sorban hogy mennyi turistát vonz) maga az önkormányzat festette újra színesre, amit eredetileg a polgárok csináltak.

A csajok meséltek a tüntetésekről is, amiket lehetetlen volt elkerülni, mert mindenhol ott voltak a tüntetők, a rendőrök, a könnygázbombák stb. Mondták, hogy nagyon összehozta ez az embereket és ha nem is vonult ki mindenki az utcára, esténként mindig ugyanabban az időpontban a háziasszonyok az ablakból lógva verték a fazekakat a fakanállal, jelezve, hogy "ugyan nem tudunk ott lenni, de veletek vagyunk!". 

De az is előfordult, hogy a csendes tüntetés közé a rendőrök beépített embereket küldtek, hogy zavargást keltsenek és okot provokáljanak a tüntetés feloszlatására és még sorolhatnám ezeket.

Mi hétfőn botlottunk bele egybe: rengeteg ember egymás kezét fogva vonult az utcákon és kiáltották a szlogenüket: Kéz a kézben a békéért! (Hogy ez Szíria miatt volt-e vagy valami más miatt, az nem derült ki a számunkra)

Este pedig egy kicsit magasabban lévő parkban tartottunk egy szotyizással egybekötött sörözést a következő esti panorámával:

Herceg-szigetek: első sziget

Már régebben voltam a Herceg-szigetek utolsó szigetén (http://hediutrakel.blogspot.hu/2013/04/herceg-szigetek-hetvegi-beszamolo.html). Az a legnagyobb sziget, a srácokkal is voltam és utána Marcsinak is megmutattam, viszont már akkor is néztük, hogy milyen kis aranyos az első kicsi sziget (mind a négyen kiköt a komp), úgyhogy már meg is volt a hétfői program: a Herceg-szigetek legkisebbikére hajókázunk el Andival és Daviddel.

Egy kis séta a parton

Tipikus kép: a férfiak összegyűlnek teázni/kávézni és játszani

Komolyan ez a kedvenc időszakom Isztambulban: minicicák mindenhol!!! ^^

Lahmacun (török pizzának is nevezik)

Egy kis szotyizással egybekötött sörözés a parton

Andi is odáig volt a cicusokért

A nap vége már kevésbé volt jó, ugyanis a hajóról leszállva véletlenül a sarkamra tolták hidat, amin az emberek kiszállnak a kompból. Egy nő kocogtatta meg a vállam hazafele menet, hogy csorog a vér a lábamból, mondom jah tényleg, köszi! Mindig van nálam zsebkendő persze most az egyszer maradt ki a táskámból, de rögtönöztem magamnak valami hasonlót. Este azért sikerült kipihenni a hosszú nap fáradalmait és azt kell hogy mondjam, a csodás esti panoráma Andi teraszáról mindig kiengesztel. :)

Keleti életérés: isztambuli hétvége

Fantasztikus volt visszatérni a második, harmadik vagy kitudja hanyadik otthonomba. Már amikor a repülőtérről induló buszra felszálltam elkapott a meghatódottság pillanata, hogy újra itt vagyok, hogy felismerem az összes helyet és hogy még mindig tudok jegyet és kaját kérni törökül! Nem is tudok elképzelni jobb érkezést, minthogy a buszról egyből kompra kelljen szállnom és élveznem a sós víz és a döneresekből áradó illat keveredését.

Egyből Andihoz vettem az irányt Besiktasba, hogy lepakoljam az összes cuccom és végre találkozzak vele és Mártival. Természetesen az első estét egy sör mellett töltöttük az új törzshelyükön, ahol csocsó is van meg persze cicák és a kívánságunkat leső török pincérek.

Szombaton pedig irány a besiktasi bazár! Hányszor voltam én ott a három hónapom alatt és hány lírát költöttem el anno mindenfélére... :D Most azért visszafogtam magam. :P

A srác lenyomott egy cicasimogató showt, amikor észrevette, hogy visítozva fényképezzük a cicákat

Konkrétan a járda közepén szoptatta a piciket :)

Besiktasi bazár

Majd este jöhet egy kis fancy dinner! Mindenfélével megpakoltuk az asztalt: sajtok, füge, szőlő, pirítós és persze bor!

Andival

Tökéletesebben pedig nem is folytatódhatott volna a hétvége! Vasárnap egy kiadós tetőn eltöltött reggeli után elindultunk a tengerpartra fürdőzni egy kicsit. Nagyon jó idő volt, voltak is sokan a parton, de nagyon élveztük. Egy kis fürdőzés után a parton szotyiztunk, napoztunk és csak élveztük a napsütést és a selymes homokot.

Este pedig nem is érhetett volna minket kellemesebb meglepetés, mint hogy David, Andi amerikai barátja kínai kaját főzött nekünk, amit a tetőtéren kellemesen el is fogyasztottunk, ahonnan tökéletes volt a rálátás a Boszporuszra. :)