Otthon, édes otthon

A Londonból való hazautam elég fostosra sikeredett, mindennel baj volt, amivel csak baj lehetett. Kezdődött azzal, hogy szétkutatták a táskám az ellenőrző pultnál, mert benne hagytam a szempillaspirálom és a kézfertőtlenítőm. Elvileg soha nem lehetne ilyeneket magaddal vinni, de még sosem szóltak érte. Bele kellett tennem külön kis zacsiba, de a faszi nagyon rendes volt végig. Persze a repülőgépnek is késnie kellett, így egy órát még extrán megvárattak és én már olyan szomjas voltam akkor, de egy darab font nem volt nálam, hogy vegyek egy üveg vizet a reptéren, hogy már a mosdóban a csapból a meleg vizet is megittam, mire végre találtam ivókutat az egyik sarokban.

Majd sorban állás közben közölték, hogy csak egy táskát lehet felvinni a repülőre. A két kezemen nem tudom megszámolni, hogy hányszor utaztam már repülővel (ráadásul már ezzel a társasággal is) és mindig is egy kézi poggyászt és egy kis válltáskát lehetett felvinni. Csak azt láttam magam körül, hogy mindenki tömi bele a cuccokat a nagyobbik táskájába, de valakinek ez már nem volt új. Nos, nekem konkrétan mindkét táskám tele volt, így elkezdtem felvenni a felsőmre még kettő másikat, teletömtem a nadrágom és a pulcsim zsebeit is (úgy néztem ki, mint aki lopókörútról jön a piacról) és ki is dobtam ott egy-két cuccot, így nagy nehezen beletömtem mindent a már amúgyis leszakadt fülű kézipoggyászomba és izgultam, hogy felengedik-e a gépre, ugyanis a szuvenír korsókat semmi esetre sem akartam ott hagyni Londonban. Mások laptoptáskát, ruhákat hagytak ott, hogy felszállhassanak a repülőre, úgyhogy nagyon nem volt szép húzás, hogy ezt csak így random kitalálták.

A társaságom sem volt sokkal jobb, ugyanis egy pár mellé ültem le, akik alapból tök normálisnak tűntek, de a (nálam idősebb) lány folyamatosan kényeskedett és nagyon nyomtam volna már egy sallert a sok fárasztó szövegért, amit a barátjának nyomott.

Végül este 9 helyett este 10-re értünk a reptérre, de egy óra alatt sikeresen megérkeztem Brigi barátnőmhöz az Árpád-hídhoz és egészen hajnal 5-ig ment a dumaparti, elvégre 8 hónapot kellett bepótolnunk, ami a legkevésbé sem volt eseménymentes sem neki, sem nekem. Végül a 3 éjszaka és 2 nap alatt nála csöveltem Pesten, ugyanis Reni végül nem ért rá, viszont sikerült még egy barátnőmmel, Krisztivel is összefutnom egy-két (oké, három) roséfröccs erejéig és kibeszélni az óper élet gyötrelmeit illetve az éppen aktuális történéseket. Jó volt egy kicsit otthon lenni, még ha nem is a saját városomban, de azért otthon. :)

Brigócámmal :)

London

A hétfői napot Londonra szántuk, már a szállást is lefoglaltuk hetekkel ezelőtt. Korán indultunk, hogy mindenre legyen időnk másnap. Reggel 8-ra már ott is voltunk Londonban. Az első dolgunk az volt, hogy a szállás felé vettük az irányt, hogy lepakoljuk a cuccokat. Tominak csak egy hátizsák volt, de mivel én másnap már szálltam is repülőre, így nekem ott volt még a bőrönd és a kézitáskám is, aminek út közben sikeresen le is szakadt sajnos a füle, úgyhogy nem volt egyszerű dolgunk vele.

Még szerencse, hogy volt a közelben egy londíner fiú :P

Miután letettük a szálláson a cuccot és feltankoltuk magunkat kávéval, a London Eye-t szemeltük ki elsőként, ugyanis az volt legközelebb és onnan úgyis látjuk a várost, hogy mi merre van. A neten már megvettük előre a jegyet így nem kellett olyan sokat sorban állni.

Fantasztikus volt fentről London, talán a legszebb épülete a városnak a parlament (amit amúgy a pestiről mintáztak annak idején, úgyhogy ennyi). Minden tele volt turistákkal és elég sűrűn lehetett magyar szót is hallani. A jegyhez tartozott egy 4D-s mozijegy is. Gondoltam, hogy Londont mutatják majd be pár percben, de hogy ennyire szuperül megcsinálják azt nem. Csak 4 perc volt az egész bemutató, de annyira jól vágták össze a videókat, választottak hozzá zenét és szerkesztették meg az egészet, hogy a libabőr kerülgetett. A "harmadik D" miatt pedig az élethűbbnél is élethűbb volt a termen keresztülsuhanó sirály vagy éppen a buborékok kidurranása.

Na forgassunk egyet a szerencsekereken

A következő állomás a Westminster apátság volt (fenti kép), ahol a királyokat koronázzák. Elég borsos volt a belépő, viszont mindenkinek járt audio guide és plusz pont, amiért még magyar nyelv is volt rajta. Így tényleg megért a belépő minden pennyt (főleg, hogy száját húzva ugyan, de elfogadta a nő a persze már rég nem érvényes magyar diákigazolványunkat a kedvezményre) ugyanis nagyon igényes volt a telefonos idegenvezetés és érdekes dolgokat mondtak.

Az apátság után a Buckingham-palota és az előtte lévő tér következett, de a rengeteg turistán kívül igazából sok mindent nem lehetett látni, ugyanis a palota kapui mind zárva voltak és Tomi nagy bánatára a díszkatonák és a kerítés mögött voltak (még szerencse, hogy később sikerült eggyel fotót csinálni).

Térképolvasás következik

Szerintem London az egyetlen hely, ahol az emberek telefonfülkével pózolnak

Lesétáltunk a Piccadilly Circus-höz, ami London egyik leghíresebb tere. Engem leginkább egy mini Time Square-re emlékeztetett a nagy forgalom, sok ember és a hatalmas hirdető táblák miatt, nagyon hangulatos volt.

A Trafalgar térre is ellátogattunk

Csak sikerült a közös fotó 

A nap utolsó előtti állomása a Tower Bridge volt. Már sötétedett, amikor megérkeztünk, így kivilágítva is sikerült megnézni az angol fővárost. Engem a sok felhőkarcoló miatt egy az egyben Frankfurtra emlékeztetett az egész, de gyönyörű volt. 

Az egyetlen dolog pedig amit még nem lehetett kihagyni, az a 9 és 3/4. vágány volt a King's Cross vasútállomáson! Beért az a mókus/madárszar miatti szerencsevárás és éppen akkor bontották a kordont a kocsi elől, amikor odaértünk, úgyhogy pofátlanul odanyomultunk fotózkodni, majd egy egyenruhás csaj illúziórombolóan lepattintotta a falról a kocsit és eltolta.

A szállásra visszasétálva még láttuk a kivilágított várost, gyönyörű volt, de amikor összegeztük a napot, mindkettőnket egyértelműen a 4D-s londonos kisfilm nyűgözött le :D A hotelszoba elég miniatürizált volt, de két embernek tökéletesen elég, hogy egy kiadós városnézés után valahova ledobja magát és kipihenhesse a kilométerek fáradalmait.

Másnap már csak összekaptuk magunkat, eszegettünk és iszogattunk a Temze partján, majd elindultunk a reptérre, hogy időben mindenki elérje mindenét. Én a Budapestre tartó repülőre szálltam fel, Tomi pedig a Bournemouthba tartó buszra, de ha összegeznem kéne az Angliában töltött szűk egy hetemet, akkor kizárólag pozitívat tudok mondani mind a programokról, mind az ottani emberekről és helyekről. :) 

Bournemouth

A szombati napon élményfürdőbe mentünk Poole-ba, ami Bournemouthtól busszal kb. fél órányira van. Kicsit döcögősen indult a fürdőbe menetel, mert bonyolult volt az odajutás, de végül rendben odaértünk, volt időnk mindenre. Mivel hétvége volt, így eléggé tele volt a hely, de nem volt olyan vészes. Először kicsit meglepődtünk, mert a sok bevándorló persze mind ott áztatta magát (jó, mi is :P) beleértve a törököket, indiaiakat, lengyeleket és még sorolhatnám. Most láttam először csadorban fürdőző nőt is (eszméletlen, mik vannak!). Alap, hogy minden csúszdát kipróbáltunk, volt olyan vízi sodrás is, ahol úszógumiba kellett beleülni és azzal végigmenni a pályán. Én úgy belecuppantam, hogy a végén Tominak kellett kiborítania belőle, ő viszont a másik véglet volt: állandóan kiesett belőle, úgyhogy a röhögés garantált volt, majd a nap végén a pezsgőfürdőben pihentük ki a csúszdapark fáradalmait. Baromi jó volt! :)

Másnap Bournemouth-t néztük meg, elvégre van ott is egy csomó látnivaló. Kezdtük is volna a parkban található hőlégballonnal, de annyira szeles volt az idő, hogy elég sokat kellett rá várni, mire felengedték végre a ballont és fel tudtunk rá menni. Hihetetlen élmény volt, ugyanis nekem régi álmom a hőlégballonozás és ez a ballon ugyan ki van kötve a park közepére és nem tart sokáig az út (12 perc), de annyira szuper volt! Be is szartam rendesen, amikor össze-vissza fújta a szél a ballont, de persze azért néhány fénykép erejéig ment a százas vigyor. :P

Utcai breakesek a főtéren

Az angol riviéra

A ballon a főutcáról

"Ne nézz leeeeeee!"

Majd jött a mókusetetés! Tomi elől már el kellett dugni a mogyorót, hogy maradjon az állatoknak is. :P Persze a legelső próbálkozásnál sikeresen leszarta Tomit egy madár/mókus, úgyhogy fél órás röhögő görccsel indítottam, de utána mindenki szerencsésen megúszta további lefosások nélkül és a mókusoknak is megtömtük a bendőjüket.

A mókusok után saját magunkat is megetettük (igaza volt Tominak, az angol sör iszonyú fos, pedig én aztán nem vagyok válogatós!) és végül még egy cicát is jól lakattunk egy kis maradék hússal a tengerpartról hazafele menet. :)

Otthon még várt ránk egy kis pakolás, ugyanis másnap irány London! ;)

Irány Anglia!

Szerdán reggel korán keltünk Tóriával, ugyanis még kivitt engem a reptérre. Reggel 8-kor indult a gépem Londonba és bár a corki reptér nagyon pici, azért nem árt kint lenni előbb (elvégre egyesek képesek még egy repülőt is lekésni.. khmmkhmm). A repülőn még aludtam egy kicsit, de mindig arra ébredtem, hogy túlságosan kinyílt a szám alvás közben és így annyira nem szeretném, ha látnának, plusz szerettem volna az extra kínos nyálfolyást elkerülni. Mindenesetre elég rövid repülőúton vagyok túl, 15 perccel hamarabb landoltunk, mint ami ki volt írva (naja, nem volt nagy a forgalom) és a bőröndök közül az enyém az elsők között jött ki. El is indultam a busz felé, minden szuperül kitáblázva, ha valaki akarna, sem tudna eltévedni. A busz szépen meg is érkezett a Victoria Stationre a belvárosba, ahol még át kellett szállnom a Bournemouthba tartó buszra.

Tomi már várt az állomáson és nem kellett hogy csalódjak: mint minden baráttal, családtaggal, ismerőssel stb., vele is pont olyan volt, mintha előző nap találkoztunk volna utoljára, pedig valójában majdnem 7 hónapja nem láttuk egymást (Tóriával 8 hónap volt ez az idő).

Nagyon aranyos város ez a Bounemouth (Dél-Anglia)! Kb. akkora, mint Debrecen, csak itt a tengerpart miatt tele van a város turistákkal és megy a nyüzsgés éjjel-nappal. Első este persze a tengerparton söröztünk, másnap délután pedig elmentünk az Old Harry Rocks nevezetű helyre (emeletes busszal, juhééé), amiről két legenda kering: Az egyik szerint az ördög, akit Old Harrynek neveznek néhány mondában, ezeken a sziklákon aludt, a másik pedig, hogy egy Harry nevezetű kalóz itt rejtegette a szajrét. Mindenesetre a hely gyönyörű és az ember agyalhat, hogy ezek a sziklák most akkor hogy kerültek oda pontosan...

Tomi szórakozik

A helikopter, ami követett egy hajót! (Szerintem üldözték a hajót, Tomi szerint klipet forgattak és légi felvételeket készítettek - az igazság nem derült ki végül :P)

A nap kedvence: sárga hajó! ^^

Tegnap este pedig irány egy kis esti városnézés a part mentén. Volt egy koncert, amin a zenekar kizárólag Queen számokat játszott, az utolsó 2-3 számot sikerült is elcsípni. Fantasztikus volt a hangulat a körhintákkal, a koncerttel és a kivilágított mólóval együtt!

Dolgos napok és írországi összefoglaló

A hétfő és a kedd már munkával telt. 9-től kezdtük a melót és egész nap a gyerekekkel voltunk, ugyanis nyári szünet van ugyebár. A munka sose volt büdös, a baj inkább azzal volt, hogy Tória leírása alapján két tündéri kislányra (4 és 5 évesek) számítottam, ehelyett ott volt két agresszív kismalac, akik féltékenyek, amiért Tória mással is foglalkozik, így a szokásosnál is hülyébbek. Próbálkoztam nyitni feléjük, mindig kedves voltam és mosolyogtam, de a nagyobbik folyamatosan bosszantani akart: morzsát szórt a fejemre, eldobálta a dolgokat, hangosan bebaszta a fiókokat és az ajtót, szemtelenkedett, csúnyán beszélt stb. Nyilván nem az én dolgom megnevelni őket, de ebben a családban még inkább értékeltem a müncheni fogadó családom. Ott eszébe nem jutott volna a gyereknek felmászni vacsora közben az asztalra. Sokszor Babérlevélre emlékeztetettek, ugyanúgy nem bírtak megülni a helyükön, evés közben fel-alá rohangáltak, táncoltak, játszottak és mindez rendben volt a szülőknek vagy lerendezték egy vicces nevelési célzatú mondattal, amit a felnőttek poénként értékelnek, a gyerekek pedig semmit sem fogtak fel belőle, hiszen még kicsik az iróniához.

A szülők nagyon kedvesek voltak, bár nem sokat találkoztam velük, ugyanis este 6 körül jöttek haza, együtt vacsoráztunk, de akkor is a gyerekekkel voltak elfoglalva, majd Tóriával leléptünk sétálni/sörözni . Az apuka pont olyan, mint az összes többi kisgyerekes férfi: lemegy a szintjükre és gyerekként próbál egy kicsit jófej lenni, hogy bevágódjon a saját gyerekeknél. Ugyanezt láttam az összes eddigi családnál, egyedül Münchenben nem (szerencsére!). A keddi napon már nem mentem ki annyit hozzájuk, inkább tettem-vettem a szobában, mert semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy a gyerekek bedilizzenek és úgy érezzem magam, mint Isztambulban: mindenki úgy el van vakulva a szeretettől, hogy rajtam kívül senki sem veszi észre, hogy a kislányok úgy viselkednek mint a hercegnők, mindent szabad nekik és senki sem szól rájuk, ha hülyeséget csinálnak vagy el van intézve egy mondattal: így mindenki megnyugszik, hogy azért rá lett szólva a gyerekre, de minden megy tovább ugyanúgy.

Kriszti és a kutya, aki nyűszített, hogy dobjunk végre el neki valamit

Maga Írország gyönyörű! Rengeteg szép helyen jártunk és a fényképek fele annyira sem adják vissza a sziklás tengerpartok, meredek falak és tengerpartok szépségét. Mindenképpen érdemes kirándulást tenni arrafelé, órákig lehet csak ülni a fűben vagy egy sziklán és bámulni a természetet, beszélgetni egy kicsit. Aki odament ópernek, mind beleszeretett az országba és fantasztikusan érzi magát. Én személy szerint hosszabb távon valószínűleg unatkoznék, nekem szükségem van a nagyvárosok pezsgésére és a lehetőségek tárházára, viszont így pár napban megismerhettem egy kicsit Írországot és az ír kultúrát. Éljen a Guinness! :)