2012. november 26., hétfő

Kimaradt jelenetek

Az a bizonyos egyketted frankos fémpénz! Nem tudom mi motiválta a svájciakat arra, hogy tört számot tegyenek a pénzre 50 cent helyett vagy ilyesmi. Ráadásul ez a fél frankos kisebb méretű, mint a nála kevesebbet érő rokonai: a 20 és a 10 centes.

Automata: csakis a legszükségesebbek: gyümilé, nasi, óvszer, terhességi teszt (!!!)...

Hát igen, az én részlegem ^^ (Bár megjegyezném, hogy volt, ami még nálam is kiverte a biztosítékot)

Évszakhoz illő dekoráció (Szerintem nálunk egy fél délután alatt megcsappanna a dísztökök száma) 

"wááááááá"

Kühe überall!!! Ebből a bögréből gyorsan kell inni, nehogy megfulladjanak a bocik

Marcsi zacskós megoldása az átázott cipőjére (az erőteljes esti szaghatást a kép készítése közben még csak nem is sejtettem)

AC/DC sör! Ámen...

Az egyetem melletti lovas szobor

Igen, jól látjátok: egy sörösüveget állítottak a fejére! xD

Nekik nem jó a Deichmann, itt kéremszépen különcködni kell: DOSENBACH! (Úgy hangzik, mint egy német szitokszó)

A kacsusz, aki operaház fantomját játszik

Legjobb karácsonyi képeslap a világon!

Csak megtévesztés: a munkás ember a tetőn csak egy szobor. Svájci művészet: Hmmmm, mire basszuk el a pénzünket amit megspóroltunk a háborúkból kimaradás miatt? Óóóó, támogathatnánk az értelmetlen művészeti ágakat!

Hatalmaaas: Darth Maul Télapó jelmezben! Star Wars fanoknak kötelező!

2012. november 7., szerda

Utolsó nap + hazaút


Vasárnap ugyan szabadok lettünk volna, de délelőtt el kellett vinni a gyerekeket egy foglalkozásra, majd ezután átvinni őket a templomba az istentisztelet utáni kis kávézásra ill. sütizésre. Vicces, hogy amikor valaki hozzám szól svájci németül, majd visszakérdezek, hogy "Bitte?" képes úgyanúgy elismételni az érthetetlen mondatot, pedig tisztában van vele, hogy külföldi vagyok. Semmi baj, már egyre jobban megy ennek is a megértése, csak nehogy az egyetemen is majd svájci németül szólaljak meg.

Ebéd után gyorsan összepakoltam a bőröndöm és cseppet sem elégedetten konstatáltam, hogy több cuccal megyek haza, mint amivel kijöttem, pedig kifele jövet nálam voltak Marcsi ajándékai, a vastag télikabátja és egy cipője is. Törtük a fejünket, hogy mégis mi a franc  van a bőröndben, hogy így tele lett, de csak röhögni tudtunk, mert tényleg nem tudtuk megfejteni a rejtélyt. Valószínűleg az a konstanzi kiruccanás lesz a hibás. Meg a st. galleni C&A. Meg a bolhapiac. Ajjaj..

Délután még utoljára lementünk a Bodensee partjára sétálgatni. Sütött a nap, nagyon jó idő volt, úgyhogy tele volt sétáló emberekkel a part. Csináltunk kismilliónyi fotót na meg leültünk a stégre egy kicsit bámészkodni és sós ételekről álmodozni, mert akkor a héten már sokadjára volt édes az ebéd mindennemű hosszabb távon is laktató összetevő nélkül..







Este az anyuka felajánlotta, hogy kivisz minket az állomásra kocsival, ami extra jól jött, ugyanis csak az ajtón kilépve vettük észre, hogy zuhog az eső. Kicsit kellemetlen lett volna a lejtős út esőben és a ki tudja hány kilós bőröndömmel. Viszont hatalmas szerencsénk volt az időjárással (kivéve Zürichben az első napon), mert esőmentesen, nagyjából napsütésben tudtunk kirándulni.

Marcsi kivonatozott velem Zürichig, ugyanis neki este 7 után ingyen van a vonat. Tele volt az összes vagon egyenruhás katonákkal, úgyhogy csak kapkodtuk a fejünket. (Nameg csorgattuk a nyálunkat.) Zürichben még volt időnk, ugyanis a vonatom 22:40-kor indult. Még vettünk egy sört az állomás boltjában és megiszogattuk a vonat indulásáig. Először Marcsinak indult a vonata. Elköszöntünk egymástól, de karácsonyra jön haza, úgyhogy hamarosan újra látjuk egymást.

Amikor kiírták az én vonatom peronját is, megtelt a hely magyarokkal. Sikerült elsők között felszállni a vonatra és bebiztosítani a bőröndőm helyét. Ismét felülre szólt a jegyem, de már gyakorlottan mászkáltam fel-le, ha kellett. Ez az utam már nem volt olyan pihentető, mint a kimenetel. Bár a kiúthoz hozzá kell tenni, hogy előző nap keményen 1, azaz egy órát aludtam, így valószínűleg bárhol képes lettem volna bealudni. Most viszont később indult a vonat, ráadásul több mellettünk lévő fülkében is csordába verődött nem éppen Hófehérke típusú prostik utaztak. A kalauz volt amelyikőjüket már régi ismerősként kezelt: "Sziia, rég láttalak ezen a vonalon. Mostanában nem dolgoztál?". Néha áthallatszott egy-egy "Mágmondtam ín neki hogy báverem a pofáját" jellegű mondat, de szerencsére a mi fülkénkben viszonylag szimpatikusabb egyének tartózkodtak. A tűzjelző viszont hatalmas szirénázással keltett minket hajnalban, ugyanis valaki sikeresen rágyújtott az egyik fülkében és utána a hangosbemondó is fél óránként pofázott, hogy tájékoztasson a vonat aktuális koordinátáiról.

Hazafelé pedig ismét passzoltam az IC-t, a sima ratyi vonat nekem tökéletes, ez maga a nosztalgia járat!

Iszonyúan hamar eltelt ez a 10 nap, de minden percét élveztem. Svájc hegyei elvarázsoltak és a hegyi levegő  a köhögésem is helyretette (jó, lehet hogy elmúlt volna itthon is magától). Remélem még sikerül máskor is eljutnom a "fuckin' neutral" országba, hogy a többi szépséges várossal is megismerkedhessek. És persze, hogy erről beszámolhassak nektek. :)

2012. november 5., hétfő

St. Gallen, Appenzell


A szombati nap sem múlhatott el kirándulás nélkül. Irány St. Gallen, ahol rögtön egy bolhapiacba botlottunk. Mondanom sem kell, hogy belevetettük magunkat a sűrűlyébe és nézelődtünk amerre láttunk. Egyből belemerültem a brémai emlékek nosztalgiájába, hiszen ott voltam utoljára ilyesmin. Voltak baromi jó dolgok és voltak rossz kacatok is. Természetesen ismét egy teli szatyorral indultunk tovább, mert hogy ha valami még magyar szemmel és iszonyat olcsó (pl. 3 frankért egy teljesen új felső vagy 2 frankért egy szép sál) akkor azt bizony nem lehet otthagyni.


Svájcban a Raiffeisen bank színe piros és olyannyira megtetszett nekik ez a szín, hogy csináltak egy egész teret, ahol MINDEN piros! Nem tudom milyen anyaggal van lefedve a járda, de amíg meg nem szokja az ember orra, addig elég orrfacsaró szagot áraszt magából.







Bolhapiac

Továbbmentünk Appenzellbe, ami egy kis falu nagyon szép házakkal. Nagyon híres a sajtjáról, de saját söre is van, amit persze kötelező volt megkóstolni.



Ezúttal egy cicával is találkoztunk, akivel sikeres összebarátkoztunk. Eleinte félénk volt, de utána már dörgölőzött, ahol tudott. Nem tudom, hogy a svájci hegyi levegő teszi-e, de olyan puha szőre volt, amilyet még életemben nem láttam.




Hazafelé pedig St. Gallennél szálltunk le a vonatról, hogy kivilágítva is láthassuk a templomtornyot, illetve a kis parkot, ahol el is fogyasztottuk az előtte vásárolt croissont+sajtkrém kombót.






Vaduz (FL), Buchs (CH)


Mivel csütörtökön munkaszüneti nap volt, így az ópernek is kijárt egy szabadnap, úgyhogy kirándulhattunk, amerre akartunk. Luzern és Liechtenstein között vacilláltunk, de mivel Vaduzba fele annyiba került a vonatjegy, na meg Liechtenstein nem egy mindennapi turistacélpont, így emellett döntöttünk.




Kivonatoztunk/buszoztunk Vaduzba és a buszról leszállva rögtön az első szó, amit meghallottunk egy nő szájából: "Gyere, gyere!". A nő után rohantam, hogy a saját nyelvünkön érdeklődhessünk a hercegi vár megközelítéséről és az egyéb látnivalókról. Szóbaelegyedtünk és kiderült, hogy fiatalkorában ő is dolgozott óperként, most pedig Liechtensteinben él a luxemburgi férjével (akit Máltán ismert meg) és a két gyerekével: "Hagyd ott az óper munkát, amilyen gyorsan csak lehet és keress magadnak egy pasit és egy normális munkát, legyen az bármi. Én is dolgoztam óperként és akár jó a család, akár nem, ópernek lenni szar!" Nos igen, ezt mi is első kézből tapasztaltuk, nem kell bemutatni az óper-élet viszontagságait. "Akkor megfogadtam, hogy én bizony nem engedek idegent a gyerekeim közelébe. Pedig néha a sajátjaim is képesek kikészíteni."

(Annak idején én is megfogadtam, hogy soha többet nem leszek óper, ez a tényállás viszont megdőlni látszik, ugyanis január végén ismét újra kelek egy kis világlátás reményében, úgyhogy Ildi kalandjai bizony folytatódni fognak a másik blogon.)

Felmentünk a várhoz, ami elég kemény menet volt, ugyanis egy hegy tetején helyezkedik el. Viszont megérte az összes izzadságcsepp, ugyanis eszméletlen kilátásban volt részünk: havas hegycsúcsok, amerre csak a szem ellát.









Vaduzban több látnivaló a hercegi váron és a múzeumokon kívül nem nagyon van, úgyhogy hazafelé útbaejtettük Buchsot, ami a svájci határnál helyezkedik el. Elmentünk az ottani tóhoz, sétálgattunk a város utcáin, elnéztünk a Rajna-partra, majd az este végén (természetesen) megittunk egy sört az egyik pubban.








Az ingyen cuccokkal itt is szerencsénk volt, ugyanis két sör áráért csak egyet kért a pincérnő. Csodálkoztunk és nem értettük a dolgot, számolgattunk utána, majd nyugtáztuk, hogy így féláron volt mindkettőnk söre. :)