2012. július 5., csütörtök

Kimaradt jelenetek

Első Párizsban készített fotóm! Ide is kellenének ilyen funny behajtani tilos táblák ^^

Első próbálkozásaim a "Tegyünk úgy, mint ha mi tartanánk az Eiffel-tornyot" fotósorozattal

Az Eiffel-tornyok és Diadalívek mellett azért más jellegű képeslapokat is haza lehet küldeni

Fekák árulják a szajrét: az Eiffel-torony minden méretben, színben és világításban

"Hülyéskedjünk az alvó Ildivel"

Modern Mona Lisa

Közlekedő hot-dogos stand

Na de mit keres a nekünk adott ágy támláján egy női bugyi? :P

Az igazi fanok így járnak meccsre!

Frankfurti macibolt ^^

"Ne merészelj ferde képet csinálni!!! ... Tória bmeg, ez csak szerinted művészi!!!"

EB-láz a Mekiben: focilabda alakú burger

Juhúú, magyarul is ki van írva! Legalul ugyan, de az már nem számít (persze a leárazás azt jelentette, hogy 200 euró helyett csak 150 volt egy felső)

Egyből kiszúrtuk a bácsi budapestes szatyrát

- Na, akkor irány a vonatállomás.
- Miért arra mész?
- Mert erre van a Bahnhof.
- Dehogyis, erre van - mutat Tória az ellenkező irányba
- Ne hülyéskedj már, hát amarról jöttünk ide!!
- De bammeg hidd már el hogy erre van!
- De bammeg baromira nem! Jóvan, menjünk arra, aztán majd meglátod.
...
- Őőőő, Ildi? Rossz helyen vagyunk...
- Nebammá, tényleeeeg???

Kreatív képeslap Frankfurtról

Új szerelmem: karamellás frapucsínó! Még szerencse, hogy Debrecenben nincs Starbucks, mert erre menne a tanítással összeszedett pénzem fele :P

- Tória, lehet menni kéne haza, mert jön a vihar.
- Haggyad má, még van addig egy csomó idő.
...
- Tória, szerintem induljunk...
- Nemár, ráérünk még.
- Jólvan, nem nálam van iPhone meg fényképezőgép...

Öt perc múlva már szakadó esőben rohantunk haza és bőrig áztunk

- Tória bmeg, mikor tanulod meg már, hogy rám kell hallgatni?

Utcai művészet Heidelbergben, láttuk azt is, ahogy készül

Karácsonyi bolt Heidelbergben, ahol az év minden napján ünnepi zene szól és karácsonyfadíszeket lehet vásárolni (IMÁDOM!!!)


Libegőben felfelé: "Neeeeem, nem fosok!..."

"Edward hol vagy már???"

Hazaút


Hazafelé ismét vegyesen utaztam: tömegközlekedés + mitfahrgelegenheit. Először vonatoztam fél órát Wörglbe, ahol át kellett szállnom a Kufsteinba tartó vonatra, onnantól pedig egy Katharina nevű lány felvett az állomáson és egészen Salzburgig vitt (ismét csak a vonat árának a feléért).
A csaj nagyon aranyos volt, viszont őrülten vezetett! Jobbról előzgetett és bepofátlankodott mindenki elé, ahol csak tudott. Ennek köszönhetűen egy óra múlva már Salzburgban is voltunk és kitett a vonatállomásnál. Mivel esett az eső, így nem indultam el városnézésre, hanem inkább a szomszéd plázában nézelődtem egy keveset (ezúttal tényleg csak nézelődtem, mert Ausztriában nem szokás mindent a felére leárazni sajnos), majd leültem a Meki melletti padra, ahonnan tudtam csórni egy kis ingyen netet és feltettem az előző bejegyzést. Valahogy a bejegyzések megírására mindig egy buszpályaudvaron vagy egy vonatállomáson kerül sor. 
Hamar el is telt az idő, fel sem tűnt, hogy 4 órája várakozok, amikoris előállt a hövetkező hintóm. A multikulti társaság ezúttal elmaradt, ugyanis négyen ültünk a kocsiban: mindannyian magyarok. Ki látogatóban volt külföldön, ki ott dolgozik, de kábé mindenki elmesélte az élettörténetét és nagyon sokat nevettünk, szép kis társaság jött össze.
A Nyugatiniál szálltam ki a kocsiból, ahol a pofámba áramló hőség nem esett éppen jól, de kifizettem az utat, megköszöntem a társaságot és elindultam a hazautam utolsó szakaszához. Még volt 3/4 órám a vonat indulásáig, úgyhogy megint csak a Mekibe menekültem, ez már-már szokássá vált.
A vonat persze késéssel indult, de a végére sikerült behoznia a lemaradását. Azért ennek a szutykos kabinos utazásnak is megvan a maga hangulata. Nem kell ide nosztalgia járat, ez maga a nosztalgia. Szerencsére a menetszél erőteljes huzatot csinált, így a 3 és fél órás úton nem lehetett érezni a tikkasztó hőséget.
Jó volt hazaesni és tetőtől talpig megmosakodni, majd ágyba zuhanni, elvégre két nap híjján három hétig voltam távol. :)

Elhatároztam, hogy ezentúl akárhol járok, veszek magamnak egy képeslapot emlékbe (olcsóbb mint a hűtőmágnes). Most a következőket sikerült begyűjtenem:





2012. július 3., kedd

Kitzbüheli napok


Kitzbühelbe érkezésem után egy nappal volt Marcsi szülinapja. Beállítottam az ébresztőt, hogy éjfélkor begbökdössem, felkeltstem és odaadjam az ajándékom, de amikor az éjszaka közepén felébredtem, realizáltam, hogy ebből inkbb anyázás, mintsem örvendezés lenne, úgyhogy inkább reggelre halasztottam a dolgot.

Gyerekvisításra keltünk, de mivel fél évig minden hétvégén erre keltem, nem nagyon hatott meg a dolog szerencsére. Odaadtam Marcsinak az ajándékokat, amiket hoztam, majd lementünk reggelizni. Ismét magos kenyeret falhattam, nyami!

Még előző nap elhatároztuk, hogy felmegyünk a körülöttünk lévő hegyek egyikére, a Hahnenkammra. Libegővel mentünk oda és vissza is, nagyon kis hangulatos volt. (Bár Marcsi szerint inkább félelmetes, de az ő véleménye a tériszonya miatt most nem mérvadó :P)

Természetesen Marcsi tiszteletére kivártuk a 23-as számú kocsit



1670 m magasra érkeztünk, de mivel maga Kitzbühel városa is 800 m magasan fekszik, így csak az út vége volt meredekebb. Felértünk a hegyre, sétálgattunk, üldögéltünk, fotózkodtunk, elvoltunk.





Kicenzúrázta a fejem egy nyamvadt fűszál! Meg is kapta utána ami járt neki...

Barátkozok a bocival


Belebotlottunk egy bicikliversenybe, de az őrültebbik fajtába. A hegyre tekertek fel, ami eszméletlen meredek, nemhogy gyalog, de szerintem biciklivel sem bírnám. És nem csak fiatalok voltak, hanem apa és nagyapa korúak is: nyakig sárosan tekertek tovább kitartóan a hegy tetején is.


Miután lelibegtünk a hegyről, felkaptuk a laptopunkat és irány a meki, ugyanis a családtól kapott ratyi mobilnettel nem éri meg próbálkozni.
Hihetetlen mennyi magyarral futottunk össze a mekiben, az a magyarok találkozóhelye ott. Voltak, akik már régebb óta dolgoznak ott, volt aki csak nemrég jött, de már talált állást valamelyik hegy tetején vagy éppen egy hotelben, kajás bódénál.


Sétálgattunk a városban, bámultuk a hegyeket, a kis folyót és a mini utcákat. Nagyon hangulatos kis város és Kitzbühel jelképe, a kecske mindenhol ott van. De tényleg MINDENHOL: virágokból kirakva, kirakatokra matricázva, a kukára festve, a kutya nyakörvén és még sorolhatnám.




Délután még elsétáltunk a közeli erdőbe, út közben meg-megálltunk, pihentünk, hűsöltünk az árnyékban, nameg felzabáltuk az általan hozott ABC kekszet, ami Marcsi Geburtstagskuchenjeként szolgált:


Este beültünk egy sörre az egyik hangulatos kis kocsmába, majd irány a helyi tűzoltó ünnepség a városban. Elég nagy banzáj volt: zenekar, sörsátor, rengeteg ember nameg csapolt sör. Kortól és nemtől függetlenül az emberek több mint fele népviseletben bulizott: a férfiak Lederhosét (bőrnacit) viseltek, a lányok pedig Dirndl-t, ami hasonló a mi népviseletünkhöz, csak sokkal mellkidobósabb a fűző miatt. Mindenféle színben és mintában kapható a lányok ruhája, sőt, még leopárd mintás fűzőt is láttam egy lányon (mega like!). Eszméletlen hangulatos és valóban az összetartozásukat mutatja, és nem utolsó sorban baromi jól néz ki.
Leültünk egy padra, ahol egy papa felkérte Marcsit táncolni, majd leült hozzánk és rendelt nekünk fejenként egy sört. Fogalmam sincs miről beszélt az öreg, egyrészt mert rohadt hangos volt a zene, másrészt mert osztrák dialektusban beszélt, ami az alkohol hatására még érthetetlenebbé vált, ha ez lehetséges. De azért bőszen bólogattunk, majd egy idő után leléceltünk és hazasétáltunk.


Vasárnap a Schwarzseehez mentünk fürödni, ugyanis 30 fok felett volt a hőmérséklet, így ezt sem lehetett kihagyni. Kábé fél óra séta volt az út, ott kerestünk árnyékot és letelepedtünk. Egy kis idő után bemerészkedtünk a vízbe, de 10 percig szenvedtünk a bemenetellel, mert baromi hideg volt a víz és nagyon nehéz volt elhatározni azt a hirtelen alámerülést. Onnantól viszont már nem volt gond azzal sem, hogy egy deszkáról ugorjak bombát a több méter mély tóba.






Nem is tűnt olyan magasnak az az izé, amíg fel nem kellett rá mászni a létrán. Mivel előttem és utánam is az átlagéletkor az enyém fele volt, így a megfutamodást kizártnak tartottam! Sosem volt tériszonyom és egészen addig nem is volt gond, amíg a korlát mellettem volt, de amikor a rugós deszkára kellett kisétálni mindenféle kapaszkodó nélkül, akkor lejátszódott pár jelenet a fejemben: vagy megjelenik egy kis köcsög a hátam mögött és felkészületlenül belelök a vízbe vagy megcsúszok, seggre esek, majd lefejelem a deszkát, kitörik az első két fogam és belezuhanok a vízbe. De végül semmi ilyesmi nem történt, még sikítani sem sikítottam (és nem is anyáztam szabadesés közben) mert eszméletlen jó volt! Olyannyira, hogy az engem fotózó Marcsinak mutogattam messziről, hogy ugrok még egyet, vegyed felfele!




Viszonylag korán, 3 után indultunk is hazafele, ugyanis viharfelhők gyülekeztek és nem akartunk még egyszer hideg vízben fürödni.

Aznap este otthon maradtunk és sört vedeltünk, miközben újságot olvasgattunk, neteztünk és vakargattam a csípéseimet. Nem tudom, hogy nyugaton miféle bogarak járkálnak, de Németországban is kiharapott belőlem egy darabot egy bogár, Ausztriában pedig valami légy méretű cumó csípett meg az összes testrészemen minimum egyszer.

Hétfőn délelőtt csavarogtunk egy keveset, délután pedig a gyerekekkel játszottunk az udvarban. Jól jött az a kis kerti medence, mert meg lehetett dögleni a hőségtől. A gyerekekkel labdáztam meg gyilkolásztuk egymást a matracokkal, nagyon élveztem én is!Kábé egy óráig, utána ledőltem a fűbe, mert lefárasztottak a gyerekek... Persze az anyuka is mindig olyankor látott engem, amikor éppen meresztettem valahol a picsám, míg Marcsi dolgozott. Mert bár Unoztam a gyerekekkel meg festegettünk egy csomót, labdáztam velük és együtt fürödtünk, de az anyuka persze mindig akkor jött haza, amikor épp a fűben henyéltem vagy az osztrák női magazinokat bújtam, míg Marcsi a kislánnyal rajzolt. Ennek ellenére az anyuka kedves volt, bár örültem volna, ha megerőlteti egy kicsit magát és Hochdeutschot beszél.

Az apuka is nagyon kis rendes, érdekes módon a három családból amit eddig láttam (az "én családom", Tória vegyes családja és Marcsi tájszólásos családja) kizárólag itt törődtek a gyerekekkel. Itt tényleg csak akkor volt szükség óperre, ha a szülők nincsenek otthon, így egyértelműen ez a család nyert a szimpátia listámon. És ha valaki kedvet kap óperkedni, akkor megemlíteném, hogy ők éppen ópert keresnek és szívesen látják a magyar lányokat.



Hétfőn este moziba mentünk a két nagyobbik gyerekkel és megnéztük a Jégkorszak 4-et. Őszintén szólva nem nagyon szerettem volna moziba menni, mert filmek terén extra válogatós vagyok: nem szeretem sem a családi filmeket, sem a rajzfilmeket, sem az állatos filmeket. Ez meg persze három az egyben volt.
A kasszánál ahogy odaértünk, beindult a káosz: a számítógép tönkrement, így kézzel állították ki a jegyeket és bár többen is voltak a pultban, pontosan úgy dolgoztak, mint a magyar építkezéseken: egy dolgozott, a többi támasztotta magát valahol. Miután megkaptuk a jegyünket sikeresen rossz terembe mentünk be, de gyorsan átspuriztunk a helyes terembe és ott néztük végig a filmet. Cuki kis sztori volt és örülök, hogy a gyerekek nem kérdezték meg, hogy az állatkertben miért nincsenek mamutok és kardfogú tigrisek, mert a kihalás és a klímaváltozás ijesztő dolgok.


Miután kijöttünk a moziból a hazafelé vezető úton a gyerekek megálltak egy szökőkút előtt, ledobták a cipőiket és szó nélkül bemásztak a kútba pénzt gyűjteni. Elég nevetséges szituáció volt, röhögtünk mint a hülyék, ugyanakkor baromi kínos volt, mert a szomszéd kávézóban ültek egy páran és pontosan úgy nézett ki a szituáció, mintha a külföldi csóró óperek beküldték volna az ártatlan gyerekeket a hideg vízbe, hogy gyűjtsenek egy kis aprót. 

Este elbúcsúztam a gyerekektől, összepakoltam a bőröndöm és felkészültem, hogy most sem fogok tudni valami sokat aludni. Nemcsak a korán kelés miatt, hanem mert utazás előtti napon sosem tudom átaludni az éjszakát: óránként felkelek és a telefonhoz kapok, hogy mennyi az idő. Persze most is így volt, ezért a kelés nem volt olyan szörnyű. Még benyomtam egy kávét, majd elbúcsúztam az anyukától és indultunk is az állomásra.

Marcsi kikísért, búcsút vettem Sápitól (a bárány/kutya, amivel aludtam), a háztól és a hegyektől, a kis városkától és Marcsitól, majd felszálltam a vonatra, készen állva az előttem álló hazaútra.