Majdnem teljes két hetet töltöttem el Tória vegyescsoki családjánál, így bepillantást nyerhettem egy egészen más, ám ugyanolyan nehéz óper-életbe.
- Meglátogat a barátnőm és valószínűleg az egyik hétvégén Párizsba, a másik hétvégén pedig Frankfurtba megyünk majd.
- Jójó, és meddig marad?
- Csütörtökön jön és kb. 10 napig marad.
- Ja hogy hétközben is itt lesz???
Így indult az én szeretetteljes vendéglátásom, de mondtam Tóriának, hogy ne aggódjon, benyalom magam.
Mivel már rögtön az első napon azt látták a szülők, hogy segédkezek a konyhában és mesét olvasok a gyereknek, nem volt nehéz dolgom. Egyébként is szeretek mesét olvasni, Y-nál pont ezt hiányoltam, hogy nem lett rászokatva és a könyv nem tudta egy percnél tovább lekötni, csak a tv.
Ám a tejcsoki gyerekekre is ráfér a fejlesztés, mert bár nagyon okosak, mivel Waldorf oviba és Waldorf suliba járnak, így 8 évesen Anais még se írni, de olvasni nem tud. Az apuka egyik délután mondta neki, hogy írja le, aznap mit csinált. Az "Ich habe heute gespielt" mondatból lett egy "hort bin ich schpi". Kicsit csodálkoztam, ez hogy jött össze. Lebetűztem vele az első három szót, de mire az utolsóhoz értünk volna, már csak rajzolt és semmi kedve nem volt az egészhez. Pedig az apukával együtt gyakorolhatnák együtt a németül írást, ugyanis apuka se németül, se angolul nem tud normálisan. A családdal elvileg angolul kommunikál (bár én ezt annak nem nevezném), velem pedig németül próbált. Egyik nyelvből sem tudott normális, helyes mondatokat összerakni. Mivel franciául végezte az egyetemet és a munkahelyén is azt kell használnia, gondolom az jobban megy neki.
Tóriának sincs könnyű dolga a családdal, hiába nem kell egész nap szolgálatban lennie. Mint említettem, az apukával én sem igazán kommunikálnék a helyében, ha csak nem ő kérdez, ugyanis vagy nem érti amit mondasz, vagy félreérti, vagy nem is figyel. Olyan mint ha teljesen máshol járna az agya. Egyik este vacsoránál a nagyobbik hatszor (számoltam)mondta el, hogy "Képzeld apa, nyári szünetben lesz egy előadásunk a suliban!", de semmi reakció nem jött. A harmadiknál már kezdtem kínosnak érezni és hozzászóltam, hogy "Milyen előadás?", majd a negyediknél Tória is kérdezett, mert menthetetlen volt a dolog.
Az apukával való napi kontakt kimerül abban, hogy a pasi fél 6 körül hazamegy, leül a kanapéra, megvárja a vacsorát, majd vacsora után, míg Tória mesét olvas fent a lányoknak, ő biobort kortyolgat vagy sörözik a tv előtt egészen tízig.
Az anyukával sem sokkal több a kontakt, csak őt tömbösítve lehet kapni, ugyanis egy másik városban dolgozik, így péntek este hazamegy és vasárnap este már húzza is el a csíkot. Persze ő is szeret okoskodni és mindent jobban tudni a másiknál, hiszen kell a látszat, hogy ő a főnök, hiába nem tölti a gyerekekkel az idő nagy részét.
Persze a gyerekek is furák, amikor ott vannak a szülők. Megy a hiszti agyba-főbe, hiszen valahogy fel kéne magukra hívni a figyelmet. Az egyetlen szerencse, hogy Tóriának tényleg szabadok a hétvégéi, nem kell se főzni, se takarítani olyankor és a mosást is mindig az anyuka csinálja hétvégenként.
A Párizs utáni héten szülinapja volt az apukának, így alkottunk a gyerekekkel. Előző nap csináltunk egy hiper-szuper színes "Happy Birthday Papa" feliratot a falra, aznap pedig muffint sütöttünk a kisebbikkel, mert a nagyobbik kint volt az udvaron. Gyerekekkel sütni amúgyis szeretek, mert le vannak kötve és eszükbe sem jut hülyén viselkedni, nameg ők is nagyon szokták élvezni.
Este a sütievésnél a gyerekek elénekelték a "Papa hat Geburtstag" kis nótájukat, mire az apuka megkérdezi, hogy magyarul van-e ilyen dalunk. Elénekeltük neki a "Boldog szülinapot" dalt, de szerintem ha a Belgától éneklünk valami mocskosat is ugyanígy vigyorog. Persze mindent nagyon szépen megköszönt, ám Ö és Ü betűk hiányában (igen, pont mint Pákó) egy dánke són lett a dánke sőn helyett.
Ebből az alkalomból lett szervezve egy kisebb grillparty is a kertben, ám mi saaaaaaajnos nem tudtunk menni, ugyanis Frankfurtban töltöttük a hétvégét. Mire hazamentünk a kicsi karján kötés volt és nem is ment hétfőn suliba. Nekiment a grillnek és megégette a karját. Persze jogos lenne a kérdés, hogy 15-20 ember hogy nem veszi észre, hogy a gyerek a grill körül szaladgál, de hát németéknél már csak így megy. Hétfőn az anyuka (amúgyis szabit vett ki aznapra) elvitte őt a csodaorvosához és várta a homeopátiás szereket meg a szokásos biocuccokat, de erre már a csodadoki és azt mondta, hogy ezzel igazi orvoshoz kell menni - persze ő nem így fogalmazott. Nem láttam a sebet, mert végig kötés volt rajta, nehogy elfertőződjön, de Tória szerdán visszavitte a dokihoz a gyereket kötéscserére. Tória azt mondta, hogy nagyon csúnya, látszik a gyerek rózsaszín húsa, ám erre az orvosok már azt mondták, hogy gyönyörű lett a hétfőihez képest. Ha ilyen szar volt a helyzet, nem tudom szombaton miért nem vitték ügyeletre a gyereket, de hát ki érti ezeket.
Az egyik nagyon példa arra, hogy ezeknek valóban semmi sem jó, a franica óper esete. A városból hazafelé menet összefutottunk vele, amint épp várt az egyik "gyerekére" a suli előtt. Leálltunk vele dumálni és közölte, hogy két hét múlva megy vissza Franciaországba, ugyanis az anyuka hazaküldte őt. A miértre az volt a válasz, hogy "Mert a gyerek megmondta az anyjának hogy én jobb anyuka vagyok mint ő". Én is tátottam a számat, mert egyrészt: ha nem vagy elég kedves az a baj, ha túl kedves vagy az a baj. Ha jobban csinálod a dolgokat mint az anyuka az a baj, ha nem csinálod elég jól az is baj. Másrészt: hihetetlen, hogy egy kisiskolás felismeri azt, hogy az anyja leszarja őt, ezért fogadott ópert. Én mindigis azt gondoltam, hogy majd gimis korukban jönnek rá arra, hogy elhanyagolták őket és fellázadnak, tanárverők vagy utca szélén drogozók lesznek.
Az étkezési szokások is érdekesek a családnál. No nem csak azért mert a tejtől kezdve a tofun keresztül a zöldségekig minden bio, hanem mert minden étel ízetlen és köretet körettel esznek, hiszen a hús is csak heti egyszer megengedett.
A nagyobbik kislány megint jött a kérdéseivel:
- Te bio dolgokat vagy egészségtelent eszel?
- Hátőőő, mind a kettőt.
- És miért eszel egészségtelent?
- Mert drága a bio.
- És kié az a csipsz az asztalon?
- Az enyém.
- Ehetek én is?
- Most mondtad, hogy nem szabad egészségtelent enni.
- Csak egy darabooot..
Nem adtam neki, nem hiszem, hogy ízlett volna neki, hiszen az kész sokk lett volna az ízlelőbimbóknak. Annyira hozzá vannak szokva az ízetlen ételekhez, hogy a nagyobbik közölte: ő a feta sajtot sem szereti, mert rossz az íze. Inkább mondjuk úgy: van íze.
Utolsó előtti nap már kezdőtött Tóriának a tanfolyam, így kóros shoppinghiányom lévén délelőtt a városban lógtam és boltokat látogattam. Otthon sosem vásárolok a H&M, C&A stb. üzeletekben, de ha Németország, akkor leárazás! Úgyhogy el is vertem 48 eurót, de úgy gondolom hasznosan sikerült elköltenem a pénzt: vettem két nadrágot a Tally Weijlben (lányok, mindannyian tudjuk, hogy nadrágot a legnehezebb találni), majd egy blézert, két kis ruhát és egy szoknyát a H&M-ben. És büszke vagyok magamra, ugyanis otthagytam egy baromijó klumpát a Deichmannban 10 euróért, mert mégsem találtam elég praktikusnak azt az elöl zárt, hátul nyitott dolgot.
Az utolsó ott töltött napom pedig a takarításé volt: kiporszívóztam az egész házat, összepakoltam a bőrömdöm és rendbe tettem Tória két hét alatt teljesen szétbarmolt szobáját.
Mikor hazajöttek a gyerekek, lihegtek:
- Piros az arcom? - kérdezi a nagyobbik.
Erre most mégis mit mondhattam volna? Hogy a csokilányok nem képesek sem kipirosodni a futástól, sem elsápadni egy rosszulléttől? (Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz tulajdonság.) Úgyhogy azt mondtam: egy kicsit - majd Tóriával összevigyorogtunk.
A búcsú elég nehéz volt, mert olyan volt, mintha sokkal több időt töltöttem volna ott, mint két hét. A gyerekek nagyon cukrok voltak. Fárasztóak, de cukrok. A kicsinek nagyon szerettem mesét olvasni, a nagynak meg csak válaszolgatni kellett a faggatózásaira.
Még előző este elköszöntem az apukától, aki megölelt és mondta, hogy menjek máskor is, szívesen látnak, és hétvégén az anyuka is hasonlókat mondott (csak sikerült az a benyalás). A gyerekek kérdezték, hogy mikor megyek megint:
- Majd, ha lesz időm és pénzem.
- Minek kell a pénz?
- Hát a buszjegy vagy vonatjegy pénzbe kerül.
- Akkor kérj anyukádtól!
Már megint az a kis vicces gyerekszáj.
Kikísértek a villamosmegállóba, majd elköszöntem szépen mindenkitől.
A villamoson kivételesen kilyukasztottam a jegyem, hiszen utolsó utamon csak felhasználom már, amit napok óta magammal hurcolászok: így megúsztam heidelberget két jeggyel (Schwetzingenben lyukasztanom kellett a buszon, mert a sofőr nézte) a sokeurós bérletek helyett.
Ezt a két hetet mindenképpen Abenteuer címkével fémjelezném!
Képek Heidelberg városából
Rathaus - városháza
